Valahol azt érzem, hogy hihetetlenül háládatlan szerep a miénk. Látunk, de nem érzünk, halljuk, de mégsem halljuk meg a porontyunkat igazán. Hiszen nem lehetünk ott. Nem lehetünk Vele minden nap. Számomra óriási próbatétel ez. Nem azért, mert azt érzem, hogy elszalasztok sok mindent, persze ez is nagyon fontos dolog, hanem, arra gondolok Ő mit szalaszt ez ez által.

Egyik este eszembe jutott az első nap. Mármint az a nap, amikor hazavittük a Fiatalurat. Előtte négy nap magány, utána egy élet immáron hármasban. Üdítő változatosság. És meseszép világ (igen, még akkor is, ha éppen egy átbömbölt éjszakán legfeljebb, ha 2 órát aludtunk, aztán másnap várt a munka). De térjünk vissza az első naphoz.

Emlékszem, vittem a kis hordozómat a BKV-n, és persze a kíváncsi szemek azt lesték, milyen kis apróság bújik meg a hordozóban. A mosoly viszonylag hamar leolvadt a kíváncsiskodók arcáról, meglátván a hordozóban rejtőző szatyrot. Mekkora egy bunkó vagyok... Gondolták magukban, de minek is magyarázkodni, nem? Aztán alig egy órával később már egy bömbölő apróság hintázott a hordozóban, akit a kíváncsi szemek nem láthattak már, mert hazafelé inkább taxival mentünk, hogysem a BKV nyújtotta immunerősítő tréningnek tegyük ki a babát.

Túl vagyunk egy kimerítő "építkezésen", kész a babaszoba, leválasztva a nagyszobából. A fala szép fehér, és már teleaggattuk képekkel is. Vettünk az IKEA-ból olcsó képkereteket, aztán egy természettudományi magazint, és kivágtuk a képeket belőle. Egyszerű, olcsó, a gyermek meg imádja nézegetni a mókust, a medvét, a szitakötő fejét. A következő projekt, hogy egy avitt diavetítővel néhány meseképet vetítünk a fehér falra, majd körberajzoljuk, és végül kifestjük. Így lesz szép színes a szoba fala...

Az elmúlt két hétben folyamatos kísérletezésben vagyunk a Fiatalurat illetően. Kezdett ugyanis egy kicsit elkanászodni. Már nem volt hajlandó, csak rajtunk aludni, az ágyát messziről kerülte, így nem annyira sikerült kialudni magunkat, amitől persze feszültebbek lettünk mindketten a mamával, amitől persze a Fiataúr is feszültebb lett. Tiszta 22-es csapdája. Éreztük, hogy valamilyen drasztikusabb megoldáshoz kell folyamodnunk, csak nagyjából fogalmunk sem volt, hogy mihez...

Hajnal négykor a fotelben görnyedtem, s rajtam a Fiatalúr aludta az igazak álmát. Ameddig tudta szegény... A két elülső, felső fog nagyon kínozza, teljesen be van dagadva a felső ajka mögött, és persze hisztis és bömböl. Így megy ez már pár napja, nagyon rájár a rúd. Főleg, ha még azt is hozzátesszük, hogy szegénykének torokgyulladása is van. Illetve már csak volt remélhetőleg, mikor ezeket a sorokat írom. Legalább is tegnap este már nem volt láza.

A tegnapi posztot leszámítva régen jelentkeztem már, de mentségemre legyen mondva, a jól megérdemelt szabadságomat töltöttem, persze szigorúan ki nem mozdulva otthonról és sokat babázva. Ezalatt az időszak alatt elég sok minden történt a Fiatalúrra. Így például nagyon ügyesen "guri-gurizik" jobbra is és balra is, de az egyik nagybácsitól már elleste a nyelvkidugás, és prüszkölés fortélyait is. Külön köszönet érte Lacinak, főként, hogy ebéd közben is előszeretettel csinálja ezt a Fiatalúr, nem kis nyál- és bébiétel tengert engedve szabadjára a konyhába.