Reggel olvastam a Kettős mérce bejegyzését az anyák helyzetével, és az anyák napjával kapcsolatban. Persze sok igazságot rejtenek a szavaik, de mégsem tudtam magamnak érezni a leírtakat. Az ok pedig nem az, hogy mert férfi vagyok. S, nem is az, hogy másként látom a problémákat. Hanem egyszerűen elegem van a negatív, mindig minden hibát a másikban kell keresni attitűdből. Miért nem szólhat bármilyen ünnep arról, hogy egyetlen egyszer az életben nem valami ellen szólalunk fel? Félreértés ne essék, ahogy írtam, a gondolatiságával egyetértek a leírtaknak...

A hétvégéken általában egy kicsit több időt tudok eltölteni a Fiatalúrral, amit remélem Ő is legalább annyira élvez, mint én. A mama elmondása szerint a gyerek él-hal a zenéért, és amikor meghall valamilyen dallamot, hihetetlen fókuszálásba kezd, vagy ha éppen a dallam nagyon táncos, akkor azonnal elindul a "tánci-tánci", ahogy a mama szokta volt mondani.

Az utóbbi időben jócskán belevetettem magam a mindenféle szakkönyvek tengerébe. Legyen szó kommunikációs, motivációs, vagy éppen marketinges könyvről. Aztán a kezembe került Sir Ken Robinson: Az alkotóelem című könyve. A neves professzort a Ted.com-on láttam először, ahol arról beszélt, hogy az iskola hogyan öli meg a gyermekek kreativitását, illetve az uniformizált, sztenderdizált folyamatok, miképpen gyártanak Phd-ért küzdő embereket belőlünk, miközben a diploma helyett a gyakorlati tudás ér egyre többet. De most igazából nem is erről a részéről szeretnék beszélni...

Hát megtörtént. Eljött végre a nap, mikor a Fiatalúr nemcsak, hogy elkezdett őrült sebességgel mászni a földön, amiért a korábbiaknál is összefogottabb koncentrációt igényel a fél szemmel történő megfigyelése, de rájött, hogy most már nem szükséges felfelé néznie. Vagy éppen a hátán fekve bömbölnie. Nem, most már fel is lehet állni. Igaz, egyelőre csak bizonyos, kevésbé mobilis dolgokba megkapaszkodva képes erre a mutatványa. S persze egyúttal a gyermek is egy kissé billegális, de tény: áll, mint egy részeg cövek.

Azt hiszem bátran állathatom, hogy túl vagyunk sajnos az egyik legizgalmasabb hétvégénken. Remélem ennél rosszabb sosem lesz, de azért ezt sem kívánom senkinek. Sajnos a csalóka idő megtette a hatását, aztán erre még rátett egy lapáttal a gyermekügyelet is. Apropó, nincs véletlenül olyan fizetős szolgáltatás, mint a felnőtteknél? Nem SZTK, hanem magánrendelés, és még ki is jönnek? Jó lenne...

Óriási, 3 órán át tartó sétát tettünk tegnap a Kopaszi gáton, élvezve a jó időt, a napsütést, és megmutattuk a Fiatalúrnak, hová kell majd hozni a csajokat randizni. Mondjuk nem tudom mennyit jegyzett meg belőle, mert már akkor aludt, amikor buszra szálltunk... Ja, és a legfontosabb, hogy láttunk egy 70-80 körüli párt selfie-zni. Cukik voltak. Meg egy csomó Helly Hansen által támogatott "szalon-túrázót" is, akik természetesen autóval jöttek idáig. Hogy aztán tehessenek egy kört a vadiúj széldzsekiben.