Hajnal négykor a fotelben görnyedtem, s rajtam a Fiatalúr aludta az igazak álmát. Ameddig tudta szegény... A két elülső, felső fog nagyon kínozza, teljesen be van dagadva a felső ajka mögött, és persze hisztis és bömböl. Így megy ez már pár napja, nagyon rájár a rúd. Főleg, ha még azt is hozzátesszük, hogy szegénykének torokgyulladása is van. Illetve már csak volt remélhetőleg, mikor ezeket a sorokat írom. Legalább is tegnap este már nem volt láza.

Összességében újabb embert próbáló feladat ez a két fog. Szegény Fiatalurat még, ha el is tudjuk altatni, egész egyszerűen nem tudjuk letenni a kezünkből, amint letesszük az ágyába, azonnal felébred és elkezd ordítani. Szegény Mama sem bírja már testileg, kissé megfáradt a szerelmetes galambom, de remélem kibújnak hamarost ezek a kis fogacskák és ismét rendben lesz minden, alhatunk mi is.

Hogy hogyan, azt még nem tudjuk, mert lassan rá kellene szoktatnunk arra, hogy ha letesszük az ágyába, akkor aludjon is, és ne ébredjen fel minduntalan, mert eléggé kimerítő Neki és nekünk is. Ennek a mikéntjére még nem jöttünk rá, viszont hallottunk már sokfélét arról, hogy szabad-e a gyereket rövid időre az ágyban hagyni, hogy szokja, még ha sír is, vagy sem. Vajon ez okoz-e az Ő életében bármilyen törést, vagy sem. Nem tudom, és szerintem senki sem tudja.

Mégis nagyon bizalmatlanul tekintek a jövőbe, de valószínűleg nem nagyon tudunk mi sem mást tenni, csak ezt, ha nem szeretnénk hamarosan belerokkani a folyamatos cipelésbe. Ha van egy kis szerencsénk, akkor pár hét alatt megtanulja, hogy az ágy nem rossz, és tényleg arra lenne szüksége, hogy Ő is kipihenje magát. Ettől mi még ott vagyunk, az ágya mellett, és nem hagyjuk el, sosem...