Egy érdekes meglátással fejeződött be a tegnapi, augusztus 20-i tűzijáték számunkra. Egy olyan ügy látszik nyugvópontra jutni, amely felett a Fiatalúr születése óta repkednek az érvek és ellenérvek, s törnek lándzsát a szülők és a nagyszülők pro és kontra. Ez pedig az, hogy a csemete vajon lóghat-e egész nap a mamán (vagy rajtam), vagy sem. Miért jó, vagy éppen miért nem jó ez?

Nem árulok el titok, ha a szüleink úgy gondolják, hogy nem jó az, ha a baba egész nap a szülein lóg. Elvégre akkor sosem alszik az ágyában (legfeljebb este), és nagyon ragaszkodó marad, aminek az lesz az eredménye, hogy akkor sem tudjuk majd lerakni az ágyba, ha majd valóban aludnia kell. Az elmúlt hetekben néha én is kijöttem a béketűrésemből ezen kérdés kapcsán, márt csak azért is, mert valahol belül éreztem, hogy igenis a gyereknek lógnia kell rajtunk, arról meg nem is beszélve, hogy ahányszor átvettem, azonnal megnyugodott, és az esetek többségében 10 percen belül el is aludt. (Az persze más kérdés, hogy én dolgozom, így a mama nem biztos, hogy ugyanannyira örülne, ha egész nap rajta lógna a csemete. Igaz a hordozókendő lehet a megoldás...)

Aztán persze jöttek a szüleink, hogy ez így nem jó, mert megszokja, amire legfeljebb úgy tudtam replikázni, hogy na és, ha Ő így nyugszik meg, akkor mit csináljak? Hagyjam, had sírja magát álomba órákon keresztül? Vagy? Tegnap a mama megpróbálkozott ezzel, én meg persze csúnyán néztem, aminek majdnem hirig lett a vége (mostanában sajnos amúgy sem felhőtlen a viszonyunk, de a napvégére igyekszünk mindent megbeszélni, így a végén nem marad senkiben harag).

Aztán ott van a gerinc kérdés... Ha a gyerek naphosszat rajtunk lóg, vajon rosszul fejlődik majd a gerince? Esetleg deformálódik? Ez ugyanis a másik adu, amit felhoznak az emberek, ha erről a kérdésről van szó. Ennek eldöntését az orvosra bízzuk, amúgy is megyünk hozzá a héten, mondja ki Ő a végső szót.

Aztán tegnap este a mama elkezdte olvasni Vekerdy-nek egy könyvét, ahol a legelső olvasói levél éppen erről szólt. A gyerek "hisztis", folyton a mama nyakán lógna, mit tegyen a szülő, hiszen legszívesebben magán hagyná, mint a kismajmot az anyja. A válasz pedig egy külföldi tanulmány volt, amely szerint az ősi, de ma meglévő indián kultúrákban a gyermek egész nap az anyjára kötve lóg, bármit is csinál. Az eredmény pedig: jobb fejlődés, a gyermek sokkal több mindent lát a világból, és közben végig biztonságban érzi magát, ergo az érzelmi fejlődése is jobb.

Ezzel persze még nincs megoldva minden kérdés, hiszen egy a fenn említett kultúrában egyszerűbb a gyermeket egész nap hozni vinni, nálunk (elsősorban a kulturális különbségek miatt) ez kevésbé kivitelezhető. Vagy mégsem? Nem tudom, de az biztos, hogy ma elmegyek és veszek egy hordozókendőt, és meglátjuk mi lesz. Én minden esetre vállalom a használatát, még akkor is ha kopasz vagyok és 2 méter magas... jó móka lesz! És közben remélem a mama is megbarátkozik a használatával, így talán Ő is könnyebben mozoghat a házban, vagy éppen kinn az utcán, és bátrabban merészkedik ki újra a külvilágba...