A tegnapi posztot leszámítva régen jelentkeztem már, de mentségemre legyen mondva, a jól megérdemelt szabadságomat töltöttem, persze szigorúan ki nem mozdulva otthonról és sokat babázva. Ezalatt az időszak alatt elég sok minden történt a Fiatalúrra. Így például nagyon ügyesen "guri-gurizik" jobbra is és balra is, de az egyik nagybácsitól már elleste a nyelvkidugás, és prüszkölés fortélyait is. Külön köszönet érte Lacinak, főként, hogy ebéd közben is előszeretettel csinálja ezt a Fiatalúr, nem kis nyál- és bébiétel tengert engedve szabadjára a konyhába.

No, nem mintha baj lenne persze, jót mulatunk rajta mi is. A legfontosabb pedig, hogy eközben Ő is nagyon jól érzi magát, és kis mosolyputtony lett belőle. Mindenre, mindenkire mosolyog, és nagyokat kacarászik, ha valaki a hasát puszilgatja, vagy éppen "megeszi". Ne is múljék el, élvezze csak...

Persze azért van sírás is, úgy tűnik, megindultak a felső fogak is. A doki szerint nem kell már sok idő, és kinn lesznek. Szegényke nagyon szenved velük, de reméljük, inkább előbb, mint utóbb, de túl lesz rajta.

A tegnapi posztra reagálva anyósom megkérdezte, hogy olvastam-e már Csernusnak az új könyvét. Mondtam neki, hogy még nem volt időm, de mindenképpen elolvasom, mert érdekel. Azt mondta, sok újdonságot nem látok majd benne, mert teljesen hasonlóan gondolkodunk a gyereknevelésről, és valóban, jól tennék az emberek, ha végre "el kezdenének élni". És nem csak arról beszélnének, hogy mi, miért nem jó. Igaza van... éljünk, szeressünk, csodáljunk, és minden rendben lesz.