Azon gondolkodtam, mivel is kezdhetném az évet. Elmesélhetném a legújabb eseményeit életünknek, sőt a Fiatalúr újabb huncutságait is, higgyétek el, van bőven. Ám én inkább egy dallal kívánok minden kedves olvasómnak boldog új évet! Nem mondhatok mást, sem szebben, vagy jobban, csak amit a dal, és kérlek, fogadjátok meg jól, mert minden szava igaz...

Bizony, bizony. Most lesz a Fiatalúr 6 hónapos, és éppen a második fogacskája kezdett előbújni a napokban. Egy hete még az elsővel küzdöttünk, most jön a második. Hiába, no, mozgalmas napok ezek. Az éjszakák kezdenek hasonlítani még a hasfájós időszakra is egy kissé, de amúgy minden a legnagyobb rendben. Kenegeti az ember a jó kis krémmel, de sajnos nem mindig, vagy legalább is nem használ túl sokáig. Nagyon tud sírni ilyenkor, az embernek a szíve szakad meg...

Tisztára mint két szereplő, egy meséből. Az elmúlt pár nap újdonságairól van szó. Ja és nem szeretjük a krumplit, mert íztelen. Gyorsmérleg. Az elmúlt éjszakák megint kicsit nyugtalanul teltek el, de éppen most olvastam egy írást valahol arról, hogy ezen ne is csodálkozzunk. A gyerekek alvásigénye jóval kevesebb, mivel többször alhatnak egy nap. Nem úgy mint én. Mondjuk a mamát ez jobban megviseli, mint engem.

Tegnap megtörtént az első "kisebb csoda". A Fiatalúr megfordult! És nagyon ügyesen csinálja. A hasáról, a hátára fordul ügyesen. Persze a mama vérszemet kapott, és azonnal elkezdte gyakorlatoztatni... most legalább ellesznek egy kicsit, tisztára, mint a katonaság...

Azon gondolkodtam ma reggel, hogy mennyire fárasztó dolog is anyának lenni. Főleg így férfiszemmel. A folytonos fáradság, az éjszakai alvásmegszakítások, az etetés ritmikus hullámzása. Ehhez képest mi férfiak, ha csak tehetjük végig tudjuk aludni az éjszakát (persze, ha a mama nem ébreszt fel), mert megszokjuk a gyermek mocorgását, sőt idővel még a kisebb sírást is. A nőknek azonban nem adatik meg e luxus.

A hétvégén nagy és fárasztó napra virradtunk. Előttünk állt a költözés. A két és félszobás albérletünket hagytuk ott, hogy átköltözzünk az anyósék családi házába, és egy kicsit összehúzva magunkat, igyekezzünk spórolni egy kis pénzmagot, hátha mégis lesz félszocpol, és egyet újra előreléphetünk. Mondjuk az egy külön mesét megér, hogy mennyire nem tudsz előre lépni, ha nem legalább megfelelően erős középosztálybeli családok állnak a hátad mögött. Mi is csak topogtunk egy helyben, de ez van, kár ezen siránkozni... szóval a költözés.