Hát megtörtént. Eljött végre a nap, mikor a Fiatalúr nemcsak, hogy elkezdett őrült sebességgel mászni a földön, amiért a korábbiaknál is összefogottabb koncentrációt igényel a fél szemmel történő megfigyelése, de rájött, hogy most már nem szükséges felfelé néznie. Vagy éppen a hátán fekve bömbölnie. Nem, most már fel is lehet állni. Igaz, egyelőre csak bizonyos, kevésbé mobilis dolgokba megkapaszkodva képes erre a mutatványa. S persze egyúttal a gyermek is egy kissé billegális, de tény: áll, mint egy részeg cövek.

Mit is mondhatnék, azért ennek megvannak a hátrányos vonzatai is. Az elmúlt két este például azt játszottuk, hogy nem akarunk aludni, viszont felállva a kiságyban éppen 45-50 százalékkal lehet hangosabban ordítani, mint korábban. Bónuszként pedig, ha az ember fekve ordít, akkor ugye, egy óvatlan pillanatban képes, és elalszik. Állva ugyanezt produkálni már egy kicsit nehézkesebb. Ugyanakkor nem lehetetlen, legfeljebb némi puffanó hang kíséretében történik meg. Még jó, hogy az ágy viszonylag nagy, így ritkán üti be a fejét. Előtte inkább leül.

Szóval a lényeg, hogy már állunk, és persze ennek nagyon örülünk.

A hétvége amúgy csendben telt, meg az egész múlt hét is, bár sajnos egy kicsit sokat dolgoztam, így a szokásosnál kevesebbet láttam a Fiatalurat, nem csodálom, hogy amikor kérdezték tőle, hogy hol az apa, akkor annyira nem értette a dolgot. Bezzeg, hol a lámpa, az óra, stb., az már nagyon megy. Mondjuk azok nem is érnek későn haza, és viszonylag fix helyet foglalnak el az ember életében.

Viszont most már teljesen meggyógyult, aminek nagyon örülünk, és a fránya köhögést is maga mögött tudja. Érdekesmód viszont, most már a kocsiban sem volt túl nyugodt, lehet a vertikalitás annyira lázba hozta, hogy most már nm minket akar bámulni fekve, hanem előre felé akar nézni, ülve? Ki tudja? De azt hiszem érdemes kipróbálni...