A legutóbbi bejegyzésemben már volt róla szó, hogy úgy tűnik, a hasfájásnak vége. ez most az egyik legkomolyabb tény. Jó, jó, egyszer-egyszer még visszatér, de már nem vészes a dolog... Viszont a hétvégén ellátogattunk vidékre. Kicsit féltünk az úttól, mert még sosem kocsikázott egyhuzamban ilyen sokat a Fiatalúr, a babakocsit meg annyira nem szereti, így a kettő eredőjeként nem jósoltunk a Mamával túlságosan nyugalmas utat. De a Fiatalúr nagyrészt rácáfolt az előzményekre.

Hiába, most már mi is tisztán látjuk, hogy gyakorlatilag napról napra folyamatosan változik. Amit ma nem tesz meg, azt holnap lehet, hogy megteszi, és persze fordítva is igaz ugyanez. Szóval egészen jól bírta a 2,5 órás autóutat, csak az utolsó fél órában kezdett el nyűgösködni, mivel meg kellett állnunk megetetni őt, ezért kicsit kizökkent a ritmusból. De hát ez van, a kaja még mindig nagy úr.

A babakocsit viszont még mindig nem csípi annyira. Valahogy a háton fekvés nem az erőssége, kivéve persze, ha folyamatosan fenn tudjuk tartani a figyelmét játékkal, vagy bármi mással. Mondjuk az is érdekes, hogy csak a rázós talajon hajlandó pihenni, vagy éppen aludni. Ha teljesen sík talajon toljuk a kocsival, akkor bömböl... lehet, raliversenyző lesz belőle.

Oh, és a hétvégén megette az első majdnem egy egész kanálnyi reszelt almáját... kicsit furcsa arcot vágott hozzá, de végül nem köpte az egészet a képünkbe, aminek azért örülök :) Egy kicsit elnyammogott rajta, és egy részét lenyelte, egy másik részét pedig simán kinyomta a szájából. Mondjuk nagyon nem erőltettük a dolgot, csak kíváncsiak voltunk, hogyan reagál (meg persze a doki mondta, hogy most már megpróbálhatjuk).