Az egyik ismerősöm azt mondta, hogy ne aggódjak a nyugodt percek miatt, azok egy jó ideig amúgy sem lesznek, s lőn. A hó hír, hogy a Fiatalúr hasfájása valóban nagymértékben alábbhagyott, ugyanakkor most úgy tűnik megindult a fogzás. Csupa örömhír ez a fáradt szülőnek. Na jó, azért nem akkora a dráma, de a mama gyakran felszisszen etetés közben, illetve a lefekvés sem megy könnyen, elég sokat nyűglődik a fiatalember.

Viszont, most már kétpofára nyomja magába a reszelt almát, és nagyokat nevetgél, és már-már kacag is. A mama legújabb hóbortja, hogy nem akar a gyerek megfordulni, és folyamatosan azon izgul, hogy forgolódjon. Nemsokára 5 hónapos, jajj mi lesz? MI lenne, semmi... Majd megfordul. Lehet, nem karral, hanem ésszel nyom majd le minket. Az sem rossz.

Elméletben fél éves koráig kellene majd forgolódnia legalább az egyik irányba. Szóval van még ideje a prücsöknek. A legutóbbi posztra egy mondatig még szeretnék visszatérni, jut eszembe. A Fiatalúr sokat, és folyton evett, a mama cicijei meg nem bírták a tempót, és fájtak is nagyon. Erre írt az egyik FB-s közösségbe, ahol persze rögtön farkast kiáltottak, hogy nem is akar szoptatni, meg ilyesmi. Szép. Mindig is tetszett, ahogy a nők összetartanak. Mondjuk az egy embernek sem jutott eszébe, hogy okokat keressen, csak az ész osztás ment. (A végén aztán kiderült, hogy a növekedési szakasz tehetett a plusz terhelésről.)

Úgyhogy én sem osztok tanácsokat, nehogy valaki megtaláljon a végén. Csak leírom, amit tapasztaltam. A saját projekcióim, és tapasztalatom alapján. Ha netán ugyan olyanok vagyunk, kedves Olvasóm, akkor hallgathatsz rám...

De visszatérve. Ez a fogzás érdekes dolog. Nagyon nem látszik, hogy mi van, de nyáladzik a kis kópé egyfolytában, meg vettünk neki ilyen szelés harapdálós cuccot, amit be lehet hűteni. Vicces arcokat vág, amikor a hideg cuccit a szájába veszi... De láthatóan megnyugtatja. Remélem hamar túl leszünk ezen, mert egyszerűen nem bírom nézni, ahogy szenved szegény... borzalmas, hogy mit kell kiállnia egy újszülöttnek, hogy túléljen... azt sem értem, én hogyan éltem túl.

Szerző: Oregordog  2013.11.11. 16:31 Szólj hozzá!

Címkék: mama fog hasfájás igénynövekedés Fiatalúr

A bejegyzés trackback címe:

https://kispapablog.blog.hu/api/trackback/id/tr85627011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása