Először is bocsánat, hogy az elmúlt két hétben nem írtam, de egy kicsit elhavazódtam, nem csak Picúrral, de a munkával is. Ahogy a címben is írom, lassan itt a 23-a, és három hónapos lesz a gyermekünk, hurrá, hurrá! Az út azt hiszem egy kissé döcögős volt eddig, amik egyrészt betudható a képzetlenségünknek, másrészt pedig a képzetlenségünknek.Egyre inkább úgy gondolom, hogy teljesen igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy a legelejét "túl kell élni".

Persze, persze szép dolog, meg minden, de amikor szegény mamának fáj a melle és alig tud szoptatni, pedig teje lenne bőven, és szegény gyermek édesapja fájós pocakját örökölte, akkor nincs az az álmoskönyv, amelyik szerint pozitív ez az együttállás. Ráadásul én is megváltoztam. Nem is kicsit, úgy érzem, amivel ugyancsak a mama idegeire megyek, és teljesen meg tudom érteni, plusz Ő is változik a hormonok miatt, szintén érthető. Azt hiszem valamelyik bejegyzésemben írtam is, hogy nem csodálkozom azon a sok váláson, ami a gyerekek első egy-két évében történik. Súlyos helyzetek alakulhatnak ki. Persze most is azt mondom, hogy megfelelő kommunikációval, kompromisszumkészséggel mindent meg lehet oldani.

De visszatérek egy szó erejéig magamra (tudom, tudom, hogy ez a blog nem rólam szól...). Az a helyzet, hogy nagyon "anyás" lettem, mármint nagyon előjött a feminin énem. Ami persze nem gond, hiszen a gyermeket én is óvom mindentől, csak egy kicsit más a rálátásom a dolgokra nem anyaként. Valahogy ösztönből cselekszem sokszor, ami nem feltétlenül jó a szónak abban az értelmében, hogy nem felel meg a mai elvárásoknak. Hogy érthetőbb legyek: engem nem zavar, hogy rajtam csüng a gyerek, ha otthon vagyok, sőt imádom, és tudom, hogy ezt Ő is szereti, mert közel érzi magához a szüleit. Közben azt hallgatom az én szüleimtől, hogy ez így nem jó, mert akkor nem tud elszakadni majd tőlem. A mama, aki egész nap otthon van sem mindig tudja ezt csinálni, hiszen elfárad. Mégis ez zsigerből jön, ősi, több ezer éves ösztön, amit szerintem nem lehet a civilizáció pár évtizedével lerombolni... legalább is szerintem.

Sajnos Picúr hasfájása olyan magasságokat ért el, amire már a másik házban is felkelnek éjjelente, bár az utóbbi napokban érezhető volt valamilyen változás, mintha enyhült volna a nyomás a pocakjában, és mintha múló félben lenne a hasfájás. De nem szeretném elkiabálni a dolgot... Azt mondják a mama teje nagyon "erős", és fejlődik, mint a gomba, lassan 6,5 kiló lesz, ami nem rossz eredmény egy 3,5 kilósan született gyereknél két és fél hónapos korban. Megvoltak az első vizsgálatok és oltások is, minden okkés.

Volt néhány kiruccanásom ismét Bürokráciába, ahol újfent játszottak kicsit az idegeimmel, de lassan már kezdem megszokni. Alig telt el ugye a 3 hónap de végre sikerül tgyást, és csalási pótlékot kapni. Azért ma is volt egy vicces intermezzo: az OEP-nél közölték, hogy ahhoz, hogy a mama kapjon kedvezményes bérletet kérvényeznie kell egy igazolást az OPE-től, de csak akkor, ha már elkezdték folyósítani a pénzt. Ezt ugyanis nem adják automatikusan, mármint az igazolást, hanem külön kérni kell. Úgyhogy lesz még legalább egy utam újra Bürokráciába a közeljövőben...